A mi kis megasztárunk

A rejtett, rejtőzködő, ismeretlen fel nem fedezett, köztünk élő Tehetségek Fesztiválja – ezzel a szöveggel reklámozta magát előzetesen az „Add elő magad!” no meg azzal, hogy önfeledt szórakozást biztosítanak a szervezők a fellépőknek és nézőknek egyaránt.

A leginkább egy soproni kis megasztárhoz hasonlítható kétnapos fesztiválon láthattunk szinte mindent, amit egy színpad elbírhat. Volt itt feltörekvő rockbanda, ír táncosok, Sopront bemutató kisfilm, színdarab, próza és amit még csak el tudunk képzelni.

A produkciók között rendkívül nagy volt a szórás, már csak a zenei előadókat elnézve, az egészen komoly, szervezett csapatoktól kezdve, az izgulós szólóénekesekig mindent megcsodálhattunk, a műfajokról már nem is beszélve. A színdarabokban itt-ott feltűnt egy-két valóban színészi tehetséggel megáldott fiatal, de láttunk nagyon gyengén játszókat is. A táncosok közül igazán nagy sikert csak a Blackbird Irish Dance és a Kovács páros ért el. (eredményeket lásd tegnapi írásunkban) Összességében a középszerűség volt a meghatározó a 61 produkcióban, itt-ott akadtak, akik egészen közel kerültek a profi szinthez és olyanok, akik gyengébben szerepeltek. Mi – és valószínűleg a túlnyomó többség – azért nagyon élveztük ezt a két napot.
 

Szervezésből ötös alá

Kezdjük azzal, hogy 61 produkciót kellett levezényelnie a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft-nek alig másfél nap alatt. Meg kell, hogy mondjuk: ez a nem éppen egyszerű feladat többé-kevésbé jól sikerült. Jól voltak szétdarabolva az egyes blokkok, megfelelő volt az előadások és szünetek aránya. Volt azonban egy-kettő hosszúra sikerült produkció, ezeket nem ártott volna lerövidíteniük a szervezőknek, ahogyan erre a zsűri is többször utalást tett.

Kiváló volt viszont a dizájn, gondolva itt a kivetítőn az előadások között megjelenő rövid bemutatókra, vagy a szünetekben levetített néhány perces zenés videóra, ahol minden fellépőről láthattunk képeket. A helyszínnel sokáig nem voltunk kibékülve, mondván, hogy talán nem minden szempontból a legmegfelelőbb erre a célra a Soproni Petőfi Színház, látva azonban a forgószínpados megoldásokat, rá kellett jönnünk, hogy jól választottak a szervezők. Arról már nem is beszélve, hogy a fellépők számára külön élményt jelentett, hogy egy ilyen színpad deszkáira állhattak.

Ami számunkra kellemetlen volt, hogy a zsűriasztal nem került fel a színpadra, sőt azt is mondhatnánk, hogy a nézők nagy részének fogalma sem lehetett arról, hogy a három értékelő éppen honnan figyeli, (vagy nem figyeli) a produkciókat. Nem láthattuk az arckifejezéseket az előadások közben és ez a megasztáron szocializálódott publikum számára igencsak szokatlan és zavaró hiányosság volt. Ugyanakkor tény, hogy oldalnézetből nehezebb lett volna értékelni a fellépőket, mint ahogyan az is, hogy egy TV- műsorban egészen más a helyzet. Ide tartozik, hogy az értékeléseket csak blokkonként, az előadáscsokrok után hallhattuk, ami szintén furcsa volt, bár valljuk be, itt sem volt könnyű dolga szervezőknek, hiszen hatvanszor nem szakítható meg egy ilyen fesztivál.

A színpadi kellékek, a világítás és a hangosítás jól működtek, egy alkalommal adódott csupán gond az egyik mikrofonnal, de ezt is megoldották a szervezők.

Összességében megállapíthatjuk, hogy rendesen kitettek magukért a Pro Kultúra munkatársai, valóban önfeledt szórakozást biztosítottak, európai körülmények között, ezért jár nekik egy ötös alá.


„Jó közönség vagytok!”

Többször is elhangzott ez a kifejezés a zsűri tagok és a műsorvezető szájából is. A nagyérdeműre pedig valóban nem lehetett panasz, lelkesen tapsolt, nem fütyült, nem elégedetlenkedett, amolyan jól nevelt soproniként tette a dolgát. Pénteken és az eredményhirdetés alatt volt telt ház volt a színházban, de egyébként is nehezen lehetett üres széket találni.

A közönség szórakoztatásáért a holtidőkben felelős műsorvezetőről röviden annyit, hogy tőle többet vártunk, Horváth Szilárd poénjai csak nagyon ritkán sikerültek igazán jóra, bár tény, hogy jelenség volt a színpadon.

A soproni, a profi és a bunkó

A zsűri. Kezdjük talán Lobenwein Norbival, aki mint a Volt Fesztivál programigazgatója kapott helyet az értékelők között. Ne felejtsük el, hogy a fesztivál egyik legnagyobb díjaként lebegett a fellépők előtt, hogy a Volt-on is szerepelhetnek. Ezért a fellépők jelentős része Norbiban a nagybetűs Fesztivál lehetőségét látták. Hogy ő mit látott a fellépőkben, az már más kérdés. Értékeléseire az udvariasság és a visszafogottság volt jellemző, nem szidott senkit, amolyan „nagyjából egyetértek a többiekkel” – féle megszólalásokat hallhattunk tőle.

Keresztes Ildikó színművésznő nem volt ismeretlen a soproniak számára, ahogyan neki sem voltak az a színház falai. Be is vallotta az eredményhirdetésen, hogy a harmadik hazájaként tekint a városra és nagy öröm, hogy újra itt állhat. Nemcsak a színdarabokat, a zenei és táncos előadásokat is profin értékelte, igazán sokat az ő véleményéből tanulhatnak a fellépők.

Fiala János viszont érdekes színfoltja volt a háromtagú értékelő bizottságnak. Persze tudjuk, hogy minden valamirevaló zsűriben van egy „gonosz” aki megmondja a tutit, az őszintét és bizony ha kell a bántót is, ő mégis néha mintha túllépte volna ezeket a határokat. Érthetetlen volt, hogy a legjobb produkciókból miért azt emelte ki, hogy az alkatuk miatt színpadi fellépésre kevésbé alkalmas személyek is megjelentek, és hogy miért volt visszatérő (és nála meghatározó) elem a külső megjelenés. Természetesen nem kérdőjelezzük meg a tisztelt médiaszemélyiség érdemeit és szakmai hozzáértését sem, de azt kétségkívül állíthatjuk, hogy ez utóbbiból a hétvégén keveset mutatott és többször is értelmetlenül sértett meg embereket.

Ami még nem tetszett

Láthattunk egy roppant érdekes és megható előadást a zsirai Alternatív Képszínház előadásában. Óriási közönségsiker, díj azonban semmi. A fellépő csoport három ép, és több értelmileg korlátozott képességű taggal egy nemcsak látványos és szép, hanem több szempontból is rendkívüli értékkel bíró darabot adott elő. Előadásuk a halálról, az önfeláldozásról és a szeretetről nagy hatással bírt a közönségre, Fiala úrra kevésbé. Nem állítjuk, hogy pozitívan kellett volna megkülönböztetni a fellépőket, de úgy gondoljuk egy díj mindenképpen kijárt volna a zsiraiaknak, akik drámai módon megmutatták, hogy sérült emberekkel is lehet nagyon jó színpadi produkciót előadni.


Folytatás Április 21-én 18:00-től a Petőfi Színházban, ahol a legjobbak ismét összemérhetik erejüket. További egy szereplőt a közönségszavazatok alapján várnak vissza áprilisban a szervezők, szavazni lehet a www.prokultura.hu weboldalon.