Hoztam egy régebbi interjút, kicsit hosszú meg novemberi, de most jelenleg nincs semmi szóval olvassátok ezt mert érdekes :D

Egy démoni mentor, az „X-Faktoros fiúk” fogadott édesanyja. Keresztes Ildikóval beszélgettünk még a vad hideg beállta előtt a Syma csarnok hangulatos teraszán. Szó esett szenvedélyről, színházról, és arról, milyen lehetőségek és veszélyek övezik egy ifjú titán útját. Megkerestük a démont, aki Ildikóban lakozik!

Meglepetésként hatott, hogy itt találkozunk. A Hangfoglalás kilátogatása konkrét céllal történt?

Tényleg véletlen, mert nem voltam kint sem tavaly, sem azelőtt. Tegnap játszottunk a zenekarommal, ők mondták, hogy itt különböző standokon bemutatnak, és jöjjek ki. Kaptam az alkalmon, mégiscsak egy szakmai dolog, így itt vagyok. Már régóta szemezek egy Shure fülmonitor rendszerrel. Sokáig úgy voltam vele, hogy túl sokat eltöltöttem a szakmámban e nélkül, megvagyok nélküle. Aztán egyszer kipróbáltam egy fülmonitor rendszert, és akkor rájöttem, hogy miért szenvedtem végig 20 évet. Annyival más és annyival jobb, az ember sokkal nagyobb kedvvel tud énekelni, mert egy csomó finomságot tud csinálni. Lássuk be, hogy Magyarországon a koncertező helyek többsége nem éppen a Carnegie Hall. Nagy segítség úgy énekelni egy bulin, hogy nem a túlélésért üvöltesz, hanem kedvedet leled abban, amit csinálsz.

Hogyan jött a rádöbbenés, hogy neked erre szükséged van?

Egyre több kollégám használja, így gondoltam, tán nem „hülyültek” meg mind, és nekem is ki kellene próbálni. A Gellért Tibiéket fűzögettem, de még sosem találtunk időt, hogy együtt elmenjünk a Shure-hoz, de közeledik az időpont, amikor ezt meg fogom tenni.

A pályád során vannak olyan emberek, akikre feltétlenül hallgatsz?

Nagyon-nagyon tiszteltem és tisztelem a nagy elődöket, akik miatt tulajdonképpen erre a pályára kanyarodtam, és hála Istennek elmondhatom, hogy abból a generációból van egy-két barátom. Többek között Balázs Fecó, Nagy Feró, East együttes, és az Eddával is nagyon jó a kapcsolatom. Szóval áramlanak az információk. Sok mindenre hallgatok, amiket mondanak, amiket a pályám során megbeszéltünk vagy megtapasztaltunk együtt, vagy akár külön-külön is. Szokták kérdezni tőlem, hogy volt-e nekem mentorom? Igen, ilyen formában volt. A színházban is, a zenei pályán is voltak olyan emberek, akik ha nem is közvetlenül, de közvetetten mindenképpen tanítottak, vagy próbálták átadni azt, amit ők tudnak. Vagy ha csak egyszer nézted őket, hallgattad őket, hogyan csinálják a szakmát, akkor nagyon sok mindent el lehetett lesni. Már pedig én olyan voltam, aki nagyon sok mindent el akart lesni, meg akart tanulni.

Ez alatt a pályafutás alatt, ami mögötted van, mit gondolsz, létezik-e szakmai barátság?

Szerintem abszolút létezik, igen. Talán a zenész szakma minden negatívuma ellenére még mindig barátságosabb és őszintébb szakma tudott maradni, ha összehasonlítom a színművészettel. Ott a mai napig jobban érzem ezeket a kvázi furkálásokat. Hiába dolgozom már 18-20 éve színházban is, mégiscsak úgy gondolom, hogy az igazi szakmám az énekesnői szakma, mégpedig a rock énekesnői szakma. Függetlenül attól, hogy sok mindent elénekeltem, meg nyilván el is fogok még életemben énekelni, de én ezt egy életre választottam.

Vannak kollégák, akikkel kifejezetten szeretsz együtt dolgozni?

Igen, sokan vannak. Nem akarok senkit kihagyni, ezért nem szeretnék neveket említeni. Nagyon szeretem azokat az embereket, akik szakmailag magas színvonalon állnak és iszonyú szakmai alázat van bennük. Nekem ez mindig példaértékű volt. Így próbáltam én is csinálni a dolgaimat, még akkor is, hogyha ez nem volt mindig látványos. Vannak szakmailag nagyon elismert emberek, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy ők a legismertebbek, vagy ők a leghíresebbek. Aztán vannak olyan előadók, zenészek, akik valamitől a topon vannak, de igazán szakmailag nincsenek nagyon elismerve. Sajnos ez mindig ilyen kétélű dolog. Erre szoktam én mondani, hogy „A jó Isten ad is, vesz is”.

„Nekem a színház olyan, mint egy felnőtt játszótér.”

A színház a te életedben mit jelent? Említetted, hogy ott a furkálás erősebb, de gondolom annak is van pozitív oldala, mint a zenei pályának.

Persze. A furkálást csak nagyon kis százalékban említettem, inkább csak összehasonlítva a zenész pályával. Amikor erre a pályára kerültem, tudtam, hogy mindenképpen a színpadon fogom leélni az életem. Végül beáramlott az életembe a színház is. Elsősorban a zenés színház, később aztán játszottam prózai darabokban. 18 éve vagyok a soproni Petőfi Színház tagja, de megfordultam mindenféle szabadtéri színpadon – Szegeden, Madách Stúdióban, Hrutkai Éva Színházban, Turai Bea Színtársulatában. Szeretek játszani, mert lakozik bennem egy óriási nagy bohóc. Azt szoktam mondani, hogy nekem a színház olyan, mint egy felnőtt játszótér. Ott kiélhetem mindenféle gyerekes, vagy nőies dolgaimat. Mindig más ruhába kell bújni, mindig más karaktert kell megformálni, és ezt nem lehet megunni. Nem mintha az énekesi mivoltomat meg lehetne unni, mert az is nagyon szerteágazó. Rengeteg helyre hívnak vendégként fellépni. Említhetném tavaly a Ghymes együttest, ami egy nagyon érdekes tapasztalat volt. Ebben a műfajban én sosem éreztem azt, hogy van keresnivalóm. Aztán meggyőztek, hogy nem hogy keresnivalóm van, hanem nagyon közel állnak a gyökereink.

Mi a helyzet zenei fronton jelenleg?

Most jön ki az ötödik nagylemezem, ami ugye nem sok a 25 év alatt. Nem bánom, hogy így alakult. Valahol én is ellensége voltam saját magamnak, talán mostanra nőtt be a fejem lágya. Annak ellenére rengeteget dolgoztam. Nem gondolom azt, hogy nekem minden évben kellett volna lemezt készítenem, és csak akkor jelentené azt, hogy létezem. Most talán életem legjobb lemezét sikerült összehozni. Saját dalok, abszolút nekem írott dalok. A legnagyobb álmom is teljesült ezen a lemezen, mégpedig hogy Horváth Attila írta az összes szöveget. Horváth Attilára már legalább 20 éve vágyom, hogy dolgozzunk együtt. Eddig kerülgettük egymást, de ez most megtörtént. A lemez címe „A démon, aki bennem van”. Nem kell feltétlenül rossz démonra gondolni, mindig kell olvasni a sorok között. Azért szeretem az Attila szövegeit, mert olyanok, amik elsőre mutatnak is valamit, de második, harmadik olvasásra vagy hallgatásra még többet adnak. Nagyon dögös, jó kis rockos lemez, amin van 3 szép lírai dal, van rajta húzós, van cserfes beütésű dal is. Nagyon színes és mégis egységes. Kíváncsian várom, milyen lesz a fogadtatása.

Van egy pont, amit el akarsz érni a pályád során, vagy mindig a feljebb és feljebb jutás a Te mozgatóerőd?

Örök elégedetlennek tartom magam. Most inkább próbálom azt sulykolni, hogy igen is örülni kell. Nagyon maximalista vagyok elsősorban magammal. Legnagyobb erényem – ha lehetek ennyire öntelt -, hogy nem menekítek át dolgokat a színházból a rock színpadra. Sok mindent lehet használni mind a két területen, de ha én felmegyek a rock színpadra, akkor ott rock énekesnő vagyok, és senki nem azt látja, hogy színésznő. Van bennem valamiféle született nyersség, ami segít ebben. Már pályám elején elismertek szakmailag, ami nagyon fontos volt, éppen az önigazolás miatt. Gyakorlatilag évekig nem törődtem a közönséggel, hogy a közönség szereti-e azt, amit csinálok, vagy sem. Inkább az volt, hogy meg akartam felelni azoknak az ikonoknak, akikre én nagyon felnéztem, ők mit mondanak arról, amit én csinálok.

Milyen érzés, hogy akár a mai fiatalok Keresztes Ildikóra tekintenek, mint arra a személyre, akitől az elismerést várják?

Egyszer azt mondta Szulák Andi, hogy „Ildi, most már nagyon vigyázz arra, mit csinálsz, mert már te vagy a példakép”. Nagyon nehéz így belegondolni, hogy ennyi év eltelt már, és én lehetek esetleg valakinek az, ahogy nekem voltak annak idején: Koncz, Kovács, Zalatnay, Cserháti, Piramis, Korál, Edda…

Belekapaszkodva ebbe a „példakép állapotba”. Egy önmagával szigorú rock énekesnő mennyire tud szigorú lenni a mentoráltjaival?

Nagyon szigorú vagyok önmagammal szemben, nagyon elvetemült rock and roll csaj vagyok. Ez a kettősség megvan bennem. De úgy gondolom, ez kizárólag akkor lehetséges, ha legbelül nagyon komolyan csinálod azt, amit csinálsz. Ezt próbálom valamilyen szinten az én mentoráltjaimnak is átadni. Tudom, hogy teljesen megváltozott a világ, teljesen mást vár el tőlük a pop szakma, és a siker is teljesen mást jelent, mint mikor én elkezdtem. Nyílván ez egy óriási lehetőség számukra, ami nekem soha nem volt. De ugyanakkorát lehet pofára esni, sőt, még nagyobbat. Talán szerencsém volt, hogy lépcsőfokról lépcsőfokra jártam be ezt az utat. Ebből kifolyólag nekem sokkal stabilabb ez a pálya, mint nekik. Teljesen más előnyökkel és más nehézségekkel kell megküzdeniük. A szakmai dolgokon felül megpróbálom azt a fajta hozzáállást is átadni, ami nélkül nem tudnak megmaradni a pályán. Aztán rajtuk áll, hogy ki fogadja ezt meg. Mivel emberekkel dolgozok együtt, lelkekkel, érzelmekkel, ezért nagyon fontos, hogy odafigyeljek, ők milyen emberek, milyen különböző módszereket tudok alkalmazni egyiknél, másiknál. Lehet, két emberhez nem tudom ugyanazt a módszert használni. Amit tudok emberileg, szakmailag és hozzáállásban, azt maximálisan megpróbálom nekik átadni. Ők ebből mennyit hasznosítanak, azt szoktam mondani: „It’s up to you!”

Lelépve a színpadról, kilépve a stúdió díszletei közül és egy kicsit levetve a rocker énedet, a mindennapokban ahhoz, hogy Keresztes Ildikó legyél, mit teszel meg például étkezésben?

Nagy szerencsém van, mert jó géneket örököltem. A női vonal a családomban minimum 10-15 évet letagadhat, mint amennyi. Másrészt hozzájön a komoly sportolói múltam. 5 éves koromtól egészen a Testnevelési Főiskola elvégzéséig életem egyébből sem állt, csak a tornából, az edzőtáborból és a cölibátusi életmódból. Miközben mások mentek moziba, bulizni, én mentem edzésre, edzőtáborba. Folyamatosan koplalni kellett, mert egy tornász sosem tud elég vékony lenni ahhoz, hogy jól szerepeljen a versenyen, és jól nézzen ki. Így már eleve felépítődött bennem egy elég magas esztétikai elvárás magammal szemben. Az alkatom, az izomzatom, a munkabírásom, a hozzáállásom a munkához, a hitem, az akarás, az állóképesség meg a fegyelem mind a sportból jött. Ez rávetődik az ember egész életére. Amikor ez a rock and roll életérzés elkapott, akkor rögtön beleestem egy másik életformába. De ezek az egészséges gátak folyamatosan megvoltak és megmaradtak bennem. Mivel koplalnom kellett, nem lehetett zsírosat, fűszereset enni, stb., így tulajdonképpen ezt a diétás étrendet szokta meg a gyomrom. Mondhatni, aminek nincs sok íze, nemek az a finom.

A sport mennyire maradt része az életednek?

Sajnos egyáltalán nem, ezért nagyon utálom magam. Szokták mondani, hogy kétféle élsportoló van. Az egyik, aki sose tudja igazán abbahagyni, a másik, akit meg ollóval elvágtak. Na én pont ez vagyok. Minden héten újra és újra megfogadom, hogy ez így nem mehet tovább. Pontosan azért, mert ha már kaptam ilyen adottságokat, akkor csak egy kicsit kéne hozzátennem, és ellennék 80 éves koromig, mint Tina Turner, és rohangálhatnék mini szoknyában. Remélem így lesz.

A női báj fokozásához milyen illatokat vetsz be?

Vadállat illatokat… (nevet). Elég vadmacska vagyok, nem szeretem a nagyon lightos, szőke nős illatokat, inkább a karakteres, édesebb illatokat, amit úgy rögtön megjegyzel, hogy jujujujjj, „Ki ez?”. Általában a nyaralásokon szoktam érezni, főleg Olaszországban, ott annyira jó illatokat használnak a nők. Nem a megszokott dolgot, hogy bejön az új parfüm, és azon a héten Budapesten mindenki ugyanolyan illatú. Egyszer legszívesebben nekirontottam volna olaszban egy nőnek, és megkérdeztem volna, „Ez mi, azon nyomban mond meg?!”.

„Amikor arról van szó, hogy én akarok a legjobb nő lenni a területen, akkor átváltozom.”

Krémek, smink, ez is a mindennapok része?

Nagyon szeretem a kenceficéket is, ilyen szempontból abszolút nőből vagyok. Bár nem ülök órákig a tükör előtt, nincs türelmem hozzá. Most is lazábban jöttem volna, csak fellépésre megyek. Szeretek egy farmerbe, pólóba, kispapucsba járni smink nélkül. De amikor arról van szó, hogy én akarok a legjobb nő lenni a területen, akkor átváltozom. Hangulatember vagyok, ez is a hangulatomtól függ, mikor mihez van kedvem.

Mit tölthetnénk a poharadba egy romantikus estén, amivel le tudnánk venni a lábadról?

Ez egy tág fogalom, mert mindenkinek mást jelent a romantika. Mindenki mást vall arról, hogy mi a szerelem, mást vall arról, hogy milyen egy jó pasi vagy egy jó nő. Azt tudom, hogy túlságosan nem vagyok egy romantikus alkat, de a magam módján azért igen. Ezt ne kérdezd, mit akar jelenteni pontosan. Nálam az italok élvezete a korral jött meg. 20 évesen az ember még képes a legjobb borokat kólával meginni, ami ennyi év távlatával már borzasztó. Erdélyi lány révén nagyon szeretem a jó pálinkákat és a jó borokat. Nem tudtam régebben elképzelni, hogy szeretni fogom a száraz borokat. Így talán most ezzel vennél le a lábamról.