Hetek óta beteg2011.12.29. 17:50, Jenny
Megviselték az utóbbi hónapok Keresztes Ildikót. Az énekesnő az elmúlt fél évben folyamatosan dolgozott az X-Faktorban, magánéletével sem volt minden rendben. A feszített tempó mostanra ütött vissza, a rockdáma képtelen meggyógyulni.

– Iszonyú beteg vagyok, már hetek óta köhögök. Ugyanez volt tavaly is, akkor két hónapig tartott, ettől aztán beparáztam. Beszedtem az antibiotikumot, amit felírtak, úgy tűnt, hogy javulok, de aztán egyszer csak visszaestem. Minden reggel úgy ébredek, hogy alig tudok kikelni az ágyból. Az elmúlt fél év hajtása, izgalmai miatt úgy kimerültem, hogy azt már nem tudom néhány nap alvással kipihenni, mert az immunrendszerem már nem bírja – magyarázta a Borsnak Keresztes, aki éppen ma megy a tüdőgyógyászhoz, holott általában kerüli az orvosokat, inkább magát próbálja gyógyítani. Ildikó már nagyon szeretné maga mögött hagyni a betegséget, mert több fellépésre, például Mága Zoltán újévi koncertjére és a domonyvölgyi szilveszterre is várják, a jövő év elején pedig a világ másik végére akar utazni.
|