Az augusztus 28-i nyitópartin fellépett Keresztes Ildikó is az Alcatraz színpadán. Az énekesnőt színpadi élményeiről kérdeztük.

- Ma mit hallhatnak tőled az Alcatraz vendégei?
- Ha hiszed, ha nem, énekelni fogok élő zenekarral. Még mindig élnek…

- Miért, ritka az ilyen?
- Néha van olyan fellépés, amikor a zenei kísérethez CD-t használok: fogom és kiveszem a zsebemből a zenekart. Erre akkor kerül sor, ha nem tudják kifizetni az élő zenekaros fellépést, vagy nincs arra lehetőség, hogy vigyem a többieket.

- Te magad játszol valamilyen hangszeren?
- Sajnos nem. Felismerem, hogy melyik melyik, de játszani nem tudok rajtuk.

- Melyiket szereted jobban, az élő zenekaros vagy a félplayback fellépéseket?
- Természetesen, mint ma is, az élő fiúkkal jobb játszani a hátam mögött. Szekeres Tamás gitáros a vezető; zenei vezető, mert a zenekarvezető az én vagyok. Gömöri Zsolti az Eddából a billentyűsöm, de van egy helyettese, Földi Albert, aki Bencsik Tamara együttesében is játszik. Sümegi Tamás a dobosom, Egyházi Gábor a basszusgitárosom. Játszottam korábban az Apácák című musicalben Amnézia nővért, s úgy látszik, hogy ez megmaradt bennem.

- Egyházi Gáborral már hónapok óta együtt játszottunk, s a koncerten elkövetkezett az a pillanat, amikor az ember bemutatja a teljes zenekart. Már mindenkin túl voltam, csak a basszusgitáros volt hátra. Próbáltam spilázni: „…és akkor most egy fantasztikus…” s tudtam, hogy nem jut eszembe a neve. Ezt a közönség nem látja, csak megy a fejemben. „És akkor most bemutatnám ezt a nagyon…”, közben gondolkodtam, hogyan is hívják. Ő látta, hogy bajban vagyok, érezte, hogy nem fog eszembe jutni, odasündörgött hozzám, én meg azt hittem, hogy segíteni fog. Én ráhajtottam a fejemet a mellére, ő meg odasúgta, hogy „Sanyika”. Azóta „sanyikázom”: „…és a basszusgitáros Sanyika!”. Nekem azóta Sanyika maradt.

- Színházban volt már olyan, hogy elfelejtetted a szöveget?
- Hogyne, imádom az ilyen helyzeteket. A nézők mindig egy darabot látnak, én meg mindig ugyanazt csinálom, hát azt mondom, néha nekem is kell valami szórakozás. Volt olyan persze, hogy a színész kolléga ugrott két oldalt, közben én ültem az öltözőmben, én már lekéstem arról, amit mondanom kellett volna. Olyan is volt, hogy én ugrottam egy-két oldalt. Érdekes, ilyenkor az agyad elkezd pattogni, most hogyan oldod meg a feladatot. Nyilván a kollégáid tudják, a nézőnek viszont nem szabad észrevennie semmit. A többi színész a kulisszák mögött majd meghal a röhögéstől.

- De az is fontos, hogy még értelmes legyen…
- Persze, és ugyanabból a darabból legyen, ne egy másikból.