Ex X-es buli2011.11.26. 13:18, Jenny
Mentoráltjai öntenek lelket Keresztes Ildikóba (47), a csütörtök esti ex-X-Faktor-koncerten és bulin ugyanis a kiesett versenyzők és a legjobb 24-be került énekesek olyan nagy szeretettel fogadták egykori mentorukat, amire talán még maga Ildikó sem számított.
Demes Tamással sokáig beszéltek komoly dolgokról
Az énekesnőt szemmel láthatóan megviselték az utóbbi hetek történései, miszerint férje, Kicska László 25 év szerelem után elköltözött otthonukból, a mentor mégis boldogan és önfeledten bulizott a koncerten, amit talán a családi hangulatnak köszönhet, és a körülötte lévő emberek szeretetének.
Egyetlen versenyben maradt énekese, Baricz Gergő
Úgy tűnik, Ildikó semmiképp sem szeretne a zátonyra futott házasságán keseregni, próbálja belevetni magát a társasági életbe, és bár látszólag tökéletes hangulatban telt az este, egy-egy pillanatra azonban mégis elkomorult az arca, amit csak egykori mentoráltjai ölelései tudtak feledtetni.
Oltyán Attilával egymás nyakába ugrottak
– Miért ne buliztam volna, és miért ne éreztem volna magam jól? Egy nagyon jó kis este volt, örültem, hogy találkozhattam újra a kiesett mentoráltjaimmal is. Igaz, Oltyán Attilával és Barna Gergővel azóta is rendszeresen tartjuk a kapcsolatot, de nagyon jó volt látni a többieket is. Rengeteg szeretet áradt belőlük felém, olyanok vagyunk, mint egy nagy család – osztotta meg érzéseit Ildikó, aki a versenyzők mellett maga is színpadra állt, és olyan átéléssel énekelte új albuma címadó dalát, hogy mindenki érezte, ebben az előadásban benne volt minden fájdalma.
– Azt hiszem, ez lett életem legjobb lemeze. Rengeteg arcomat megmutathatom benne, és ez az a lemez, ami tökéletesen én vagyok. A leginkább azonban az Egészen, mert félig semmit sem tudok című dalom fejez ki engem, hiszen abban benne van minden, amit érzek, és ami én vagyok – árulta el a mentor, akitől az utóbbi hetek történései szerint valóban szívfacsaróan hangzik a „szerelem, szerelem hová hoztál, szerelem, szerelem, megátkoztál" sorok.
|