Megakoncert
2011.04.19. 15:18, Jenny
Jaj nem tudom mit csináltam az elöbb de nagyon elszúrtam itt a dolgokat xD De rendbe hoztam :D
Na azt akartam frissnek kihozni, hogy Szombat este Megakoncert volt Győrszentivánon, ahol Keresztes Ildi mellet más sztárok is felléptek köztük: Charlie, Somló Tamás és Tóth Vera a Molnár Vid Bertalan Közösségi Házban.
"Győrszentivánon a Molnár Vid Bertalan Közösségi Házban már megszokott, hogy időnként nagy előadóklépnek a színpadra, kiváló hangulatot teremtve ezzel a közönség számára. Most sem történt másképpen, hiszen szombaton este hét óra után néhány perccel elindult egy több órás igazi élő koncert, amit ugyan nem telt házzal koncertezhettek végig az előadók, annál nagyobb lelkesedéssel találhatták magukat szembe.
Katt a képekre és mindegyiken belül lesznek még + képek is :)
Nem kisebb énekesek léptek a színpadra, mint a rockzene egyik prominens személye, Keresztes Ildikó, aki most nem könnyezett mint az egyik kereskedelmi csatorna zsűrijeként annak idején azt tette, hanem felemelő hangulatot varázsolva kápráztatta el a közönségét.
