2010.12.26. 20:48, Jenny
Az összes közül a karácsonyt tartja igazi ünnepnek Keresztes Ildikó, mert ahogy mondja, ez az az egyetlen, amely megállásra
készteti abban a bolondokházában, amiben élnek.
A X-Faktor mentora szeretné, ha még most is kisgyermek lenne, amikor megteremtették, köré varázsolták a hangulatot.
– Erdélyben, Marosvásárhelyen voltam gyerek, és úgy emlékszem, mintha mindig fehér karácsonyunk lett volna – idézi fel az ünnep egykori hangulatát Ildikó. – Felnőttként gyakran tűnődöm: most miért nem olyan szép a karácsony, mint akkor? Talán azért, mert most én rohanok, cipelek, lökdösődöm, és így már nem ugyanaz.
Rohanás ide vagy oda, a szentestét Ildikó és férje, az Edda basszusgitárosa, Kicska László mindig együtt, otthon töltik.
– Velünk ünnepel még Laci édesanyja is, aki elmúlt már nyolcvanéves, és az ő unokatestvére – sorolja a vendégeit Ildi. – Karácsony első napján megyünk Érdre az édesanyámhoz, ő ott él a férjével. 26-án és 27-én próbálunk nem dolgozni. Ha ez sikerül, akkor találkozunk a barátainkkal. Mondjuk, erre évek óta nem volt példa, és most végképp nem lesz rá idő, hiszen itt az X-Faktor.
Ildinek egy szabad perce sincs, de az elmúlt évek tapasztalatából okulva, kicsit már előre készült, néhány ajándékot meg is vásárolt.
– Szerencsére egy bevásárlóközpontban van a próbaterem, így két énekóra közt kirohanok, és veszek ezt-azt. A döntő, utána a partik, majd 22-én és 23-án is Aréna-koncert, így semmi idő nem marad készülni. Pedig 23-ára számítottam mint végső lehetőségre. Elárulom, hogy mit tervezek. Szépen lemegyek a barátnőmhöz a Székelykapu étterembe, és megrendelem a karácsonyi menüt.