2011.03.27. 16:09, Jenny
Keresztes Ildikó szerint kemény dolog a mentorkodás.
Keresztes Ildikó néhány nappal ezelőtt a Bencze Show forgatásán kendőzetlen őszinteséggel mesélt a Tabu TV-nek arról, hogy milyen kihívásokat tartogatott neki az X-Faktor, amelynek egyik mentoraként tevékenykedett hosszú hónapokon keresztül.

A 46 éves énekesnő annak a tévhitnek az eloszlatásával kezdte, hogy aki a tévéképernyőn látható, az bizony korántsem ért mindenhez - ebből adódóan pedig neki is akadtak a felvételek során nehéz pillanatai.
Nagy volt a stressz
- Óriási stresszt jelentett, amikor fel kellett konferálni egy-egy versenyzőt, hogy azt az egy mondatot vagy hármat ne rontsam el, és utána össze tudjam foglalni egy pár perces éneklés kapcsán, amit igazán el akarok mondani - mondta a mentor.
Talán nem meglepő, hogy a fentiek tükrében azt sem rejtette véka, hogy hiába látogatná meg most a jótündér, mert egyelőre nem tudja, részt venne-e az X-Faktor második szériájában.
Nem titkolta el, hogy korántsem volt könnyű dolga, hiszen ez egy szubjektív szakma, a művészetekről pedig racionálisan beszélni nagyon nehéz, annak ellenére, hogy van ennek egy száraz és szakmai oldala.
A tehetség komplex fogalom
Elmondása szerint azt az ember hallja, ha valaki hamis, ha valakinek nincs jó hangja, netán be van oltva zene ellen, a döntők során viszont már a legjobb énekesekből kellett kiválasztaniuk a kiemelkedőt, ami nagyon necces volt.

- A döntőben ugye már csak a nagyon jó énekesek vannak, akik közül kiválasztani, hogy ki a kiemelkedő, az egy nagyon necces talaj. Tehát nehéz, nehéz dolog ez - fejtette ki tapasztalatait Keresztes Ildikó.
Nem titkolta el, hogy azért okozott sok fejtörést neki és mentortársainak az X-Faktor, mert kimondani valakiről, hogy tehetséges, az egy nagyon komplex fogalom, aminek csak egy része az, ha valaki jól énekel.
Keresztes Ildikó felhívta a figyelmet arra, hogy ezt mindenkinek meg kell értenie, előfordulhat ugyanis, hogy valaki nem énekel olyan jól, ennek ellenére átütő minden, amit csinál - és akkor most kezdődhetne is a vita, tette hozzá a népszerű mentor.