Keresztes Ildikót nem kell különösebben bemutatni, hiszen a kétszeres eMeRTon-díjas énekessel, színésszel gyakran találkozhatunk a televízió képernyőjén, és egyre gyakrabban élőben is az erdélyi fellépései alkalmával. A múlt hétvégén, április 6-án a parajdi sóbányában lépett fel jótékonysági gálaesten, 7-én pedig szülővárosában, Marosvásárhelyen. A morfondir.ro-nak adott exkluzív interjúban gyermekkoráról, iskolás éveiről, tornáról, munkáról, székely gyökerekről és az itthoni barátokhoz való ragaszkodásáról beszélt.

– Marosvásárhelyen belül hol nevelkedtél?

– A főtér közelében, a Kossuth Lajos utcában laktunk kertes családi házban. Mára semmi sem maradt a szülői házból, egy vállalat működik a helyén. Nem szívesen sétálok el előtte.

– Melyik iskolába jártál?

– Elég sűrűn váltogattam az iskoláimat, mert versenyszerűen tornáztam. Éppen ezért a tanulással meglehetősen hadilábon álltam: egyik verseny a másikat követte, közben pedig edzőtáborok. Az elemi első három osztályát a Bolyai Farkas Líceumban végeztem, majd a IV. és V. osztályt Kolozsváron, a balettintézetben. Majd hazakerültem, és VI–VIII. osztályba a 9-es Számú Sportiskolába jártam. A középiskolai tanulmányaim első két évét az Unireában végeztem, végül az Mezőgazdasági Líceumban érettségiztem. Ezt követően szinte azonnal Magyarországra költöztünk.

– Hogyan vívtad meg a román nyelvtanulás harcát?

– Már elsős koromtól román iskolába jártam, így a román nyelvvel nem voltak gondok. Akcentus nélkül, tökéletesen beszéltem. Ma is beszélem egyébként, csak nyilván ma már nem annyira folyékonyan. Örülök neki egyébként, hogy ennek köszönhetően még egy nyelvet beszélek.

– Melyek voltak a kedvenc tantárgyaid?

– A reál tantárgyakat nem szerettem, nem is mentek nagyon. A torna és az ének jól ment, de szerettem az irodalmat és a biológiát is. Összességében azonban nem voltam túlságosan jó tanuló, nem volt fenekem a tanuláshoz. Alapvetően nem is igazán érdekelt.

A színpad előtt: tornaterem

– A tornázást milyen szinten űzted?

– Két évig voltam a román ritmikus gimnasztika-válogatott keret tagja. Először szertornáztam,  Rokaly Vilmos volt az első edzőm, aki ma a Művészeti Egyetemen tanít. Később ritmikus gimnasztikára váltottam, az edzőm Fodor Gizella volt. Ritmikusban jöttek az eredmények, országos bajnokságokon érmeket nyertem – köztük aranyat is. 1979–80-ban értem el a legjobb eredményeimet tornában. Természetesen én is bele voltam őrülve Nadia Comăneci-be, álmodoztam olimpiáról, és mai napig összeszorul a szívem, ha megnézek egy tornászversenyt. Csupán az vigasztal, hogy a tornázás nagyon behatárolt: nagyjából 20 éves korban már „nyugdíjba” mehet az ember, le lehet húzni a rolót.

Találkozás a zenével

– Mikor kerültél közel az énekléshez?

– 16 éves koromban érintett meg a zene, Vásárhelyen, ahol nagyon jó baráti társaságom volt. Az akkori Ceau-rendszerben tiltott volt jóformán minden, ami külföldi, főleg a magyar rockzene, de mégis beszivárgott és énekelgettük. A barátaim hívták fel a figyelmemet arra, hogy milyen furcsa hangom volt. Kicsi, vékony voltam, de a hangom nagyon karakteres volt. A baráti társaság és Patek Levente barátom irányított a zene útjára.

– Együttesben is énekeltél itthon?

– Nem, aktívan sosem zenéltem itthon. Jobban mondva egyetlen alkalom volt: 1982 májusában volt egy Autostop MS-koncert, ahova meghívtak és elénekeltem egy dalt. De persze hallgattam a garázsban a magyar számokat és üvöltöttem őket teli torokból. Az összeset: Piramis, Korál, LGT, Omega, Koncz, Kovács, Zalatnay... De akkor még álmodni sem mertem hogy valaha is találkozom ezekkel az előadókkal. Lényegében az egész zenei mivoltom Magyarországon kezdődött.

Mivel elég hosszú a cikk a folytatását ITT megtalálhatod! :)